Kiállításon jártunk
Látogatást tettünk Zalaegerszegen a Göcsey Tudásközpontban, ahol megtekintettük Adorján Armand fiatal festő kiállítását. Armand festményein központi szerepet kapnak az impresszív színek, melyek a portréin hangsúlyossá válnak, azonban hard-edge technikával elkészített munkáin is visszaköszönnek. Egy rövidke riportot készítettünk a művésszel, hogy picit belelássunk a gondolataiba / világába.
– Kérlek, mesélj nekünk kicsit a képekről.
– Az egész kiállítás egy folyamatot ír le, kivéve a portrék, amik teljesen kívül esnek és valahogy egy időrendbeliség alakult ki többé-kevésbé.
Amik itt vannak, ezeken látszik, hogy sokkal egyszerűbbek a formák és nincsenek annyira megvariálva. Megpróbáltam valami perspektívumos rendszert belevinni, egy összetartó vonalat, kicsit egy iránypontos perspektívát, ami egyébként mégsem fut össze egy pontba.
Mindez csak egy köntösbe bújtatása annak, ami valójában foglalkoztatott. Nagyon fontosnak tartom a színeknek az egymáshoz való viszonyát. Ha például kikeverünk két komplementer szín között egy olyan átmenetet, amiből továbbra is tiszta színek maradnak, érdekes megfigyelni, ahogy a háttérrel viselkedik, a színek mennyire vibrálnak.
Próbáltuk nagyából egy tónusra hozni a színeket, amik ugyanabból állnak és nagyon érdekes, hogy néhol mennyivel szürkésebb a lila mellett a háttér, vagy a sárga mellett hogyan kel életre a kék.
– Azt gondolná az ember, hogy ez olyan egyszerű. Csak ihlet kell hozzá, esetleg mankó.
– Van úgy, hogy próbálok valamit kitalálni, valami újat, változást, elmozdulni más irányba, ami még belefér ezekbe a keretekbe, de mindenképp kilépek a konfortzónámból, és egyszer csak jön egy ötlet.
– Fiatal korod ellenére milyen mankót használsz? Segédanyagot?
– A mesterem, Losonczy István elmélyülten foglalkozott a hard edge témával, amit megtanított és most is alkalmazok. Azt hiszem az egésznek a magja innen ered. Továbbá nagyon sokat segít, hogy Pécsen rengeteg lehetőség van kiállításokat megnézni, inspirálódni. Az amiket látok, nem biztos, hogy teljes mértékig olyan gesztusfestészet, aminek köze lenne hozzám, mégis rengeteg dologban inspirálnak. Fontos szempont a színhasználat. Ki mennyivel szellősebben kezel egy munkát, mennyire feszegeti a kereteket, tehát szerintem a legtávolabbi dolgokból is lehet átemelni, amik hasznosak, és szerintem ez az én mankóm.
– Bár még fiatal vagy, mégis azt kérdezem, milyen tanáccsal látnád el a most kezdő festőművészeket?
– Amit a saját tapasztalatomból tudok mondani, hogy akármennyire is távol áll tőle bármilyen téma, próbálja ki magát benne. Bármiben.
– Lépje át a határait?
– Mindenképp. Lépjen bele mindenbe. Én sem tudtam, hogy mivel kezdjem el az első évemet az egyetemen. Nem tudtam, hogy most mit csináljak. Soha nem foglalkoztam előtte ezzel a stílussal és beleestem egy olyan dologba, ami csak úgy jött: „Jó, próbáljuk ki ezt.”
Egy teljesen más témával indult, csak részben hasonlított és rengeteg problémát vetett fel ez bennem, rengeteg megoldandó kérdést. Érdekes, hogy egy olyan lavinát indított el, ahol már a harmadik éve keresem a válaszokat több-kevesebb sikerrel. Most ezzel a hardos témával foglalkozom, ami nagyon nagy hatással van a régebbi munkáimra. Felötlött bennem, mekkora különbség van a mostani munkáim és az ez előtt korszakomból eredők között. Ég és föld a színhasználatban, formakezelésben, mindenben.
– A jelenleg megtekinthető képek közül melyikre mondanád azt, hogy igazán Armandos?
– Amit én csináltam, az általában én vagyok, úgyhogy nem tudnék kiemelni egyet sem. Vannak, amik útkereséskor születtek és azokat nem érzem annyira magaménak, sőt nem is olyan erősek, de természetesen az ember változik és fejlődik.
– Mennyi ideig készül egy-egy alkotás?
– Teljesen változó. A kiállításra sietnem kellett, hogy beférjen a tervezett anyag, de persze, vannak olyan képek, amelyek heteken keresztül lesznek véglegesek, vagy még akkor sem.
– Mivel foglalkozol most?
– Mostanában a szürke színnel. A szürke, mint alap, és a színek viszonya.
A fiatal festő egyszerűsége talán ott mutatkozik meg, hogy a vonalak, az irányaik, szabadon születtek, nemcsak magának a szemnek, az agynak is szabadságot enged, hiszen mint tudjuk, magunk döntjük el, mit is akarunk kivenni egy-egy alkotásból.
A kiállításon megcsodálhattuk Armand egyediségének mintáit. Nem is kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy az ember egy kép elé állva elinduljon egy gondolatsíkon.
